FANDOM


Tóth Bálint, írói álnevén Mario Atreides (Szül. Budapest, 1980. június) magyar író, publicista, előadó, filmrendező, az Irányítók-wiki alapítója, a 2012 Blog szerzője.


Élete Szerkesztés

1980. júniusában született Budapesten. Édesapja közgazdász. Budapesten nőtt fel, iskolai tanulmányait a híres-hírhedt Deák téri Általános Iskola falai között kezdte meg, ahol a rendszerváltás éveiben mind a leköszönő MSZMP, mind a feltörő SZDSZ tagjainak gyermekei megtalálhatóak voltak, ahogy a tanári karban is előfordultak szabadkőművesek. Első találkozása a "hálózattal" tehát, tudtán kívül, itt történt. Számítástechnikai szakközépiskolát végzett, ahol közgazdaságtani alapismereteket, mikro- és makroökonómiát is tanult. Az Irányítók tevékenységének kutatásával 2003-ban kezdett foglalkozni, ekkor ismerkedett meg Szemrád Nándorral, aki már évek óta gyűjtötte az anyagot első könyvéhez; az általa szervezett kutatócsoporthoz csatlakozott Tóth Bálint, s maga is aktívan részt vett az információk megszerzésében, leellenőrzésében, rendszerezésében. 2009. februárjában kezdte írni a 2012 Blogot, majd saját rádióműsort indított, 2010-től pedig előadásokat tart. 2012-ben megalapította az Irányítók-wikit, valamint leforgatta Autokrácia című játékfilmét, melyben az Irányítók és irányítottak viszonyát mutatja be sokkolóan közérthető formában.

Előadásai Szerkesztés

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki