FANDOM


Elozni tilos

Szabálytalan előzésnek azt a hatalomátmentési, hatalommegtartási stratégiát nevezzük, amikor a hatalom birtokosai és haszonélvezői észlelvén a rendszerüket veszélyeztető elkerülhetetlen változásokat, (pl. gazdasági összeomlás, forradalmi előkészület, stb.) megfelelően időzítve – még időben – szellemi műhelyeik által tervezetten (és tudatbefolyásoló, véleményformáló alrendszereiket fölhasználva) a folyamatok élére állva, azokat maguk számára kedvező irányba terelgetve, alakítói, vezetői és végső soron ismét haszonélvezői kívánnak maradni a megváltozott/új rendszernek.

A szabálytalan előzés kifejezés először a jövőnk.info-n bukkant fel 2010-ben.


Módszerei Szerkesztés

  • "Amit nem tudsz irányítani, állj az élére" : A hatalom olyan szervezeteket, pártokat stb. kreál, ami kifelé rendszerellenes propagandát folytat, de valójában a hatalom irányítása alatt áll (vö.: Látszólagos szembenállás).

Így miután ez a látszólagosan ellenzéki szervezet hatalomra jutott (vagy juttatták) a be nem avatottak számára az a kép él, hogy a régi rendszer megbukott, miközben csak átmentette magát. Ennek egy variációja ha már meglévő ellenzéki szervezetekbe a hatalom ügynököket küld, akik beépülve eltérítik azt eredeti céljától, vagy szétzüllesztik.


Magyarországon Szerkesztés

A legközismertebb szabálytalan előzés az 1989-es "rendszerváltás"-nak hazudott eseménysorozat volt. Az MSZMP látva a Kádár-i rendszer bukását, több pártra osztotta magát, majd kulcsembereit, holdvarát pozícióiban tartva tudta magánál tartani a hatalmat és a felhalmozott vagyont a háttérben. A jelenlegi magyarországi rendszer több, mint 20 év után ismét bukni készül, és az Irányítók egy újabb szabálytalan előzéssel szeretnék kezükben tartani az országot.

Külső hivatkozások Szerkesztés

[1]

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki