FANDOM


Nlp01

NLP vázlatrajz

NLP vagyis Neuro-Linguistic Programming, magyarul Neuro-lingvisztikus Programozásnak nevezzük azt a módszert ami az alany Audió-Vizuális-Taktilis csatornákon az agyba (tudatalatti) bevitt ingereken keresztül módosítja az alany viselkedését, gondolkodásmódját, személyiségét. Napjainkban széles körben alkalmazzák, többek között az oktatás, reklámipar, orvostudomány,politika területein. A fősodratú tudományos élet nem ismeri el tudományként, mióta széles körben elterjedt és észrevétlenül alkalmazható az orvostudomány még a létezését is tagadja.

Története Szerkesztés

Az 1970-es évekre vezethető vissza, amikor két amerikai, John Grinder nyelvész és Richard Bandler pszichológushallgató, matematikus-programozó elkezdte alaposan megvizsgálni, három kiemelkedő pszichoterapeuta munkásságát: Milton H. Erickson, Fritz Perls és Virginia Satir. Később az összegyűjtött anyagból egy modellt dolgoztak ki, ami tanulható és tanítható.

Erickson modell Szerkesztés

Milton Ericksonról lett elnevezve,mivel ő fejlesztette ki, és ő is használta. A módszer lényege hogy a hipnózist nem muszáj az alany módosult tudatállapotában végrehajtani, mivel a tudatalatti mindig (minden tudatállapotban ) figyel, másrészt valakit észrevétlenül és beleegyezés nélkül is transzba lehet ejteni lásd Erickson-kézfogás a lenti videóknál. Az ember 3érzékelési rendszerén keresztül (A-V-T) hipnózis segítségével be tudunk vinni közléseket és "parancsokat".A férfiakra legjellemzőbb a V-A-T, vagyis a vizuális ingerekre a legérzékenyebbek, a tapintásra pedig a legkevésbé, míg a nőknél pont fordítva van (T-A-V) vagy A-T-V a legjellemzőbb.Az azonos modellel rendelkező emberek könnyebben kerülnek egymással ún. rapport-állapotba, ezáltal könnyen szuggerálhatóvá válnak.Erickson ezt a modellt (a Milton modellel együtt) gyógyításra használta, rapport állapotban sugalmazta nekik a gyógymódot.

Milton modell Szerkesztés

Azt a közlésmódot írja le, amikor a terapeuta szándékosan homályosítja el mondanivalóját, s a képzavarok, általánosítások, univerzális kvantorok stb. használata segítségével kerüli meg a kliens tudattalan ellenállásának falát. Pl.: „…és miközben itt ülsz, és csak hallgatod, amit mondok, és hagyod, hogy megtörténjen mindaz, aminek most meg kell történnie, tudom, hogy valójában kíváncsi vagy, melyik testrészed fog először ellazulni, és ettől az ember mindig kellemes érzéseket él meg, és ezért vagy képes tapasztalni, hogy egyre mélyebb állapotba kerülsz…”

Meta-modell Szerkesztés

A Milton modell fordítottja. Célja a kommunikációban az általánosított megfogalmazások mögötti konkrét tartalmak felderítése. Különbség van a belső tapasztalat, illetve annak nyelvi megjelenése között. Amikor megpróbáljuk kimondani azt, amit gondolunk vagy érzünk, beszédünk többnyire általánosításokat, kihagyásokat és torzításokat tartalmaz a tényleges tapasztalatunkhoz képest a nyelv korlátai miatt.Meta-modellnek nevezik azt a kérdezéstechnikát, amellyel a kijelentések mögé kerülve vissza lehet jutni a releváns részletekig, és így feltárhatóvá válik a valódi, belső élmény. A modell részletes útmutatót ad arra nézve, hogy miként lehet felismerni egyes nyelvi jelenségeket, és milyen kérdésekkel lehet hozzáférni a mélystruktúrához.

Általánosítások a nyelvben:

  • Bizonytalan főnevek
  • Bizonytalan igék
  • Modális operátorok
  • Univerzális kvantorok
  • Kihagyás
  • Gondolatolvasás
  • Nominalizálás
  • Hibás ok-okozati viszony
  • Hiányzó vonatkozási index

Horgonyzás Szerkesztés

Gyakorlatban Szerkesztés

NLP a reklámiparban, a mindennapokban

NLP Best Coverage - of subconscious01:41

NLP Best Coverage - of subconscious

Derren Brown - Subliminal Advertising-006:39

Derren Brown - Subliminal Advertising-0

Derren Brown Trick Of The Mind S2 E1 P2-008:16

Derren Brown Trick Of The Mind S2 E1 P2-0












Kritika Szerkesztés

Az NLP súlyos visszaélésekre is lehetőséget ad. Ahogy kezdett elterjedni, úgy kezdődött el a visszaélés is vele. A reklámipar nagyon gyorsan magévá tette és kezdte meg felhasználását a reklámokban, politikai kampányokban - nem az emberek érdekében.

Külső hivatkozások Szerkesztés

2012blog a neurolingvisztikus programozásról

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki