Irányítók-wiki
Advertisement

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) az egykori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) jogutódjaként alakult meg 1989-ben. 1990 óta folyamatosan jelen van a magyar Országgyűlésben. 1994-1998, illetve 2002-2010 között kormánypárt volt. Magát a tömegkommunikációban szocialistának és demokratának valló párt, ám nevével ellentétben nem magyar elkötelezettségű, nem "szocialista" és végsősoron nem is politikai párt.

Valójában kőkeményen kapitalista szervezet (az itt tomboló vadkapitalizmus kiépítésében kulcsszerepe volt, tagjai között nem egy komoly tőkével rendelkező "vállalkozót" találunk). Az Irányítók által az ország nyakára ültetett, végrehajtói funkcióval bíró bűnszervezet.

Mszp logo

MaSZoP logó

Szavazói rétege elsősorban a nyugdíjasok (főleg azok, akik a kádári rendszerben valamilyen pozíciót töltöttek be, vagy az ún. vonalas "értelmiséghez" tartoztak), az alacsony műveltségű személyek, a megrögzött kádáristák és a cigányok közül kerül ki. Kampánya rendszeresen a "fasizmus, szélsőségesek elleni fellépésről", az öndicsőítésről és Orbán Viktor, illetve a Fidesz szidalmazásáról szól.

A "pártban" jelentős a korrupció.

Neves tagjai[]

Advertisement