Irányítók-wiki
Advertisement

Benedek Gergő (Budapest, 1993. január 3. -) publicista, a Kritikai Gondolkodás Blog szerzője.

Története[]

Saját bevallása alapján részben visszahúzódó természete, így az átlagemberekétől eltérő meglátásai miatt volt fogékony gyermekkorától kezdve a megszokottól eltérő információk befogadására, és érdekelte is az elvont gondolkodásban a minél mélyebb szint elérése. A háttérhatalomról már ekkor is voltak fogalmai, de a legnagyobb mértékben legelőször 2008 végén, a Zeitgeist-filmek megnézése után kezdett el foglalkozni a világ folyásával, és fokozatosan részt venni az információs-háborúban - például a két évvel korábbi, 2006-os magyarországi események ellenére, melynek konkrét eseményei, illetve előzményei és következményei csak később kezdték el érdemben foglalkoztatni. 2009-ben Posta Imre olvasóvá vált. 2010-ben YouTube csatornát indított a chemtrail-jelenségekről, és ez évben talált rá a 2012 Blogra is. Nagy részben ez utóbbi hatására kezdte el írni 2011 novemberétől a Kritikai Gondolkodás Blogot, ezzel párhuzamosan pedig PirosPirula olvasójává is vált. 2012-ben részt vett Tóth Bálint filmje, az Autokrácia forgatásában, valamint maga is szerkesztője lett az Irányítók-wiki-nek. 2013-ban Kásler Árpád tevékenységét kezdte el figyelemmel kísérni, és tudósítani róla a blogján.

Hivatkozások[]

Advertisement