Irányítók-wiki
Register
Advertisement
Bnai-brith-international

A B'nai B'rith (magyarul: a Szövetség Fiai) egy, a saját meghatározása szerint az egyik legbefolyásosabb, kizárólag zsidó személyekből álló nemzetközi szervezet, szabadkőműves páholy. Bevallott célja "egyesíteni az izraelitákat azon munkában, mely előmozdítja mind a maguk, mind az egész emberiség legnemesebb érdekeit". Az elnevezés Ábrahám, az Úrral való szövetségkötésére utal.

Székhelye (B’nai B’rith International) az USA-beli Washingtonban van, innen koordinálják a regionális szervezeteket. A B’nai B’rith egyetlen zsidó szervezetként állandó képviselővel rendelkezik az ENSZ-ben. Jelentős szerepe volt a cionizmust elítélő ENSZ-határozat visszavonásában. A szervezetnek különféle szociális, oktatási, és segélyprogramjai vannak. Lobbitevékenységet folytat Izrael állam részére, harcol az antiszemitizmus és a rasszizmus ellen.

A páholy mögött nagy politikai befolyással és pénzügyi lehetőségekkel bíró szervezet áll [1] (legalábbis nehezen hihető, hogy egy állítása szerint ekkora befolyással bíró szervezet tevékenységi köre csak ennyire terjed ki).

Története[]

1843-ban alapította meg New Yorkban (USA) 12 zsidó származású szabadkőműves.

Különböző irodalmi szövegrészletek a szervezetről[]

  1. Bosnyák Zoltán újságíró Szembe Judeával című 41'-ben megjelent könyvéből részlet a "Nem antiszemitizmus, nem zsidógyűlölet, hanem nemzeti önvédelem" elnevezésű fejezetéből idézzük azt a rész amiben a B'nai B'rith nevű szervezetről szól: " A régi titkos szervezetek, a Kahalnak utóda a B'nai B'rith, ez a világrészeket behálózó hatalmas zsidó szabadkőműves páholy - a Renovation című belga lap szerint - 1935. július 25-én ülést tartott, amelynek legfőbb tárgya a világ antiszemitizmus elleni küzdelem módozatainak megbeszélése volt. Végül is Sigmund Levingstone tíz pontból álló javaslatát fogadta el az értekezlet. A javaslat egyebek között kimondta, hogy szigorú ellenőrizni kell a megjelenő könyveket, és ki kell hagyni mindent, ami a zsidóságra káros vagy kellemetlen, vagy akár csak rossz színben tünteti fel a zsidókat. Olyan könyveket, röpiratokat kell kiadni, amelyek élesen szembefordulnak az antiszemita eszmékkel, a zsidóellenes mozgalmakkal, s amelyek kedvező színben tüntetik fel a zsidóságot, rokonszenvet ébresztenek mellette, s mintegy zsidóbarát hangulatot csinálnak. A keresztény erkölcsöt, a keresztény szellemet a film, a színház, a sajtó segítségével meg kell mérgezni, javasolják a ~ bölcsei. Gyanúsításokkal vagy rágalmakkal, de mindenképpen tönkre kell tenni a zsidóság ellenségeit - ajánlja befejezésül a Livingstone-féle javaslat. Nehogy Azt higgyük azonban, hogy a ~ javaslatai egy zárt, szűkkörű társaság elméleti jelentőségű megállapításai. Ezeket a javaslatokat a világ valamennyi zsidó szórványa minden rendelkezésre álló eszközzel, tőle telhetőleg köteles végrehajtani. " Az írás szerint a ~ szervezet: filoszemita propaganda tevékenységet végez, megsérti a szabad tájékozódást a dezinformálós írásaival, történelemhamisító, ideológiájukkal ellentétes írásokat és írókat kiközösítik és üldözik, keresztényellenes, Machiavelli szellemben propagál, intoleráns.
  2. Bosnyák Zoltán újságíró "Szembe Judeával!" c. könyvében B'nai B'rith szervezetről említést tesz a "Zsidó világszervezetek" fejezet első "I. Az Independent Order of B'nai B'rith" című részéből idézünk idevonatkozó részleteket: " ... A szabadkőművesség és a zsidóság kapcsolatai általánossan ismertek. A páholy egész eszmevilága, szertartásaik és jelvényeik tisztára zsidó eredetűek. A zsidóság kezdettől fogva arra törekedett, hogy a maga érdekeinek szolgálatába állítsa a szabadkőművességben rejlő erőt és hatalmat. ... Ilyen Meggondolásból indult ki azok a zsidók, akik a múlt század közepén Amerikában megalakították a ~ szervezettet. Ez a szervezet lett a zsidó csúcsszervezetek, amelyben a zsidóság sorsának irányítói meghatározták a világzsidóság magatartását országokkal, népekkel, kormányokkal, politikusokkal, politikai, társadalmi, gazdasági rendszerekkel szemben. Mintegy 900 páholyban(1941), kereken 150.00 testvér(a rendben belüli megszorítás, régebben elvtárs kifejezést használták lásd "Lucifer" nevű freemason folyóiratok) tartozik a ~ páholyokhoz a világ minden részében. ... A ~ ez idő szerint a zsidóság legerősebb, legbefolyásosabb világszervezete. Az egész szervezet szülőföldje és igazi hazája az USA. ... A ~-et tulajdonképpen 12, Németországból kivándorolt zsidó alapította 1843-ban. Alig száz év mulva a világ legnagyobb, legelterjedtebb zsidó szervezetévé lett. Legfelsőbb irányitója a zsidó világtörekvéseknek. Az első alapítok között ott találjuk a Rotschildok egyik közeli rokonát, Morton Cohent. Ennek egyik leszármazottja, Alfred Morton Cohen, mint a ~ nagymestere, száz évvel később. 1935. jún. 5-én meghirdette minden zsidó, keresztény és szabadkőműves nevében a nagy bojkottot Németország ellen. ... 1933. jún. 22-én az amerikai zsidóság tömegmozgalmainak nagy társadalmi szervezetei, mint az American Jewish Committe, továbbá az American Jewish Congress 800 szervezete a Németország elleni háború sikere érdekében egyetlen nagy szervezetté egyesült. Ehhez csatlakozott később a ~, mint a zsidó értelmiség szervezete, egyben át is véve az egész zsidó mozgalom irányítását. ... Isidor Herrisch a ~-rendről írott, még 1932-ban megjelent könyvében 1150 páholyról számol be. "

Magyarországon[]

Magyarországon hivatalosan a Rendszerváltás óta aktív, előtte az 1918-at megelőző liberális évek alatt működhetett legálisan. A Horthy-korszakban, majd a II. Világháború alatt és után, a szocializmus éveiben tiltott szervezet volt.

Magyarországi tagjai (nem megerősített):

  • Bányász Rezső (MSZP)
  • Bauer Tamás (SZDSZ)
  • Bolgár György (MSZP)
  • Dávid Ibolya (MDF)
  • Demján Sándor
  • Demszky Gábor (SZDSZ)
  • Eörsi István (SZDSZ)
  • Farkasházy Tivadar (SZDSZ)
  • Jeszenszky Géza (MDF)
  • Kiss János (SZDSZ)
  • Lovas István (FIDESZ)
  • Magyar Bálint (SZDSZ)
  • Márványi Péter (SZDSZ)
  • Németh Sándor (Hit Gyülekezete)
  • Orbán Viktor (FIDESZ)
  • Pető Iván (SZDSZ)
  • Pintér Dezső
  • Suchmann Tamás (MSZP)
  • Sugár György
  • Surányi György (volt MNB-elnök)
  • Székely Péter (SZDSZ)
  • Szentiványi István (SZDSZ)
  • Varga László (FIDESZ)
  • Zwack Péter (SZDSZ)
  • Tamás Gáspár Miklós (SZDSZ)

Külső hivatkozások és bibliográfia[]

Advertisement