FANDOM


Az Emberiség Szétválasztásának terve Atlantisztól származó törekvés az Irányítók végrehajtásával, melynek célja a teljes emberiségből, vagyis a Föld egészéről kiválogatni az Irányítókat elfogadó, és hozzájuk lojális emberek csoportjait - szemben azokkal, akik többek között az információs-háború keretén belül küzdenek ellenük.

A terv a történelmi eredetére tekintettel (lásd alább) a 2012-es évben lépett élesbe, és a fokozatosan kiépített Új világrenddel szorosan együtt menne, illetve megy végbe. Lényegében az ún. Borg-projekt nélkülözhetetlen előfutára, melyben az atlantisziak az Irányítókhoz lojálisnak maradó emberekkel együtt elhagyni készülnek a Föld bolygót, és a Naprendszert (mind a fizikai síkon, mind pedig az asztrál síkon egyszerre), hogy aztán az űrben, a projekt részeként folytathassák terveiket az emberiség arra hajlandó részével. (Bővebben lásd: Borg-projekt, valamint a törekvés történelmi eredetét alább!)

A törekvés mozgatórugója (történelmi eredete) Szerkesztés

A terv lépcsőfokai, lehetséges kivitelezései Szerkesztés

  • Az Emberiség Szétválasztása érdekében egy bizonyos szintig maguk az Irányítók is hagyják szabadon tevékenykedni a nekük ellenállókat, mert tudják, hogy ezek az emberek csak azokat az embereket fogják tudni toborozni, és észhez téríteni, akikben amúgy is lakozik hajlam a rendszer elutasítására, és maguktól is "felébrednének" idővel - így viszont az Irányítóknak és Atlantisznak sem lesz gondja már ezekre a "későn ébredőkre" a Borg-projekt előrehaladottabb szakaszaiban. Részben ezt a célt is képes szolgálni a Facebook és a Google oldalain elterjedt "like-olási" rendszer, ami alapján felmérhetik, ki hova húzódik jobban.
  • Az Irányítók tudatosan szennyezik masszívan a Föld bolygót, hogy a visszafordíthatatlan folyamatokat elindító környezetszennyezésük miatt az emberek kénytelenek legyenek felhagyni a tönkretett, élhetetlen bolygóval.

Már a jelenben (2013) is látható jelei Szerkesztés

  • 2012 végén(!) jelent meg a Google fejlesztésében az Ingress nevű android mobiltelefonos játék, mely a Föld bolygó teljes, valódi életterét alakítja át a kibernetikus síkon olyan csatatérré, ahol a játékosok az Enlightened (Felvilágosultak), és a Resistance (Ellenállás) tagjaiként harcolnak egymás ellen (foglalják el a Föld egyes területeit egymás elől). A program egyszerre szimbolikus üzenet, de tudati felkészítés is az emberek számára, amely az emberiséget két egyértelműen azonosítható táborra osztja fel: az Irányítókhoz lojálisak ("Felvilágosultak" - vesd össze: "Felvilágosodás"), illetve az ún. "összeesküvés-elméletekben hívők" ("Ellenállás") szerint. További érdekesség, hogy amíg a valóságban ez jelenleg csak az Ellenállók táboráról mondható el, addig a játék szerint a Felvilágosult csoportot választó játékosok automatikusan "UFO-hívőkké" is válnak - vesd össze: Borg-projekt!

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki