Irányítók-wiki
Advertisement

Az AO az "alpha és omega" kifejezés latin karakterekkel megjelenített rövidítése. A kifejezés a görög ábécé első (alpha) és utolsó (omega) betűinek összetételéből származik, szimbolikus jelentése: "a kezdet és a vég", ami tágabb értelemben a Teremtés a kezdetektől a végig tartó magábafoglalásával a Teremtett világ feletti urrálevőséget, szűkebb értelemben a születés és a halál feletti urrálevőséget (vesd össze: Vénusz-kulcs) jelenti.

Terminológia[]

A Biblia alapján tudjuk, hogy a kifejezést Jézus használta magára, illetve az Atyára, ám a sátánisták ideológiájában az élet és halál fölötti uralmat, tágabb értelemben a teljes Teremtett világ fölötti uralmat áhítva saját szimbolikájukban is gyakran megjelenő elemmé tették.

Megjelenési területei[]

  • A kifejezés rövidítését, vagyis az A és O karaktereket gyakran jelenítik meg egymás mellett az Irányítók, illetve titkos társaságok tagjainak kezei alatt működő cégek, termékek neveiben, filmek címeiben, logókban, stb.
  • Formai hasonlósága miatt könnyen összevethető a sátánista körökben szintén kedvelt mindent látó szem szimbólumával, de az "anarchia jelével" is.
Advertisement