Irányítók-wiki
Advertisement

Magyarországon 2006 őszére, az 1956-os forradalom 50. évfordulójára kormányellenes tüntetések bontakoztak ki Budapest utcáin Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde kivszivárogtatásának hatására, ami hetekig tartó agresszív tömegoszlatás keretében kudarcba fulladt. Az nem jelenthető ki bizonyosan, hogy az Őszödi Beszédben elhangzottak az Irányítók hatására történtek meg (a sok eltussolt botrányos kijelentés, és maffiatevékenység közül csak egyet kellett kiválasztani, és nyilvánosságra hozni, ami jó ürügy lesz), de az események időzített kirobbantásáért bizonyosan az Irányítók a felelősek, és aktívan részt vettek a dolgok alakításában is - a legutolsó nagy, '56-os forradalom 50. évfordulójának meggyalázásával akarták a magyarságnak az örökös elnyomóival szembeni történelmi harcát a reménytelenséggel, és a tehetetlenség meg nem szűnő érzésével társítani. Az eseményekből teljes mértékben beigazolódott, hogy a történelmi elnyomás, és a hatalommal szembeni tehetetlenség (érzése) 2006-ra semmit sem változott. A beszéd, és az események hatására nagyon sok magyar ember ébredt rá Magyarország akkori, és azóta is aktuális elnyomó politikai helyzetére.

Előzmények: az "Őszödi beszéd"[]

Őszödi_Beszéd

Őszödi Beszéd

Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök egy hónappal a megválasztása után, 2006. május 26.-án az MSZP egy zárt balatonőszödi frakcióülésén tartott beszédet. Az ülés későbbiekben "Őszödi Beszéd" néven elhíresült záróbeszédéből (lásd a videót) 2006. szeptember 17.-én ismeretlen személyek részleteket juttattak el a magyar médiák szerkesztőségeibe, melyek a következő mondatokat kezdték el sugározni: "...elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon", "nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet, teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz", "nem csináltunk semmit négy évig", "Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk", "kurva ország" - ezek azóta szállóigévé váltak. A kiszivároigtatott felvételek hatására már másnap, 2006. szeptember 18.-án tömegek kezdtek utcára vonulni Gyurcsány Ferenc leváltását követelve.

Bővebben lásd: Őszödi beszéd

Az MTV-székház "ostroma"[]

2006. október 23.[]

Utóélet, következmények[]

  • Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a 2010-es választásokon a 2006-os események felelőseinek elszámoltatását ígérte, majd miután megnyerte azt, a mai napig (2013) semmilyen jogi lépést nem tett az ügyben, sőt, mintha kerülné, egyetlen kósza említésével sem hozta azóta szóba. 2010-ben ugyan megbízta Balsai István volt igazságügyi minisztert, hogy indítson vizsgálatot és készítsen részletes tényfeltáró jelentést, amit ő meg is tett, egy minden részletre kiterjedő, elfogulatlan és pontos jelentés formájában ("Balsai-jelentés"), s ez a dokumentum ugyan Orbán Viktor elé került, sőt, nyilvánosságra is hozták, bíróságon soha nem használták fel, nem is indult büntetőeljárás sem Gyurcsány Ferenc, sem Gergényi Péter, sem egyetlen bűntársuk ellen.
Advertisement